A weblap felépítése és tartalmi elemei

FOTOGRÁFIAI TARTALOM AZ INTERNETEN, Boda Zsolt, SZIE-GTK-KVA, 2002

A következőkben részletesen bemutatom a weblap felépítését, tartalmi elemeit, technológiáját. A grafikai bemutatáshoz általánosnak tekintem az 1024*768-as képernyőfelbontást.

Balról jobbra és lefelé haladva a weblap első eleme a logó. A logó a weblap neve, melynek utolsó három betűje között az objektív lencséi elhelyezkedésére emlékeztető grafikai elemeket találunk. Ezek közül az egyik adja az utolsó magánhangzót.

Következő elem a 468×60 standard méretű banner, amely jobb felül található Nyugodtan kijelenthetjük, ez minden weblapon ugyanott helyezkedik el. Ez a Photosig minden lapján megtalálható, természetesen az itt megjelenő hirdetések rotálnak.
Ezután következik az első horizontális menüsor. Míg korábban csak vertikális menük léteztek a weben, mára elterjedtek a csak vízszintes, illetve a vegyes menürendszerrel készülő weboldalak is. A Photosig esetében, azért volt célszerű egy kizárólag horizontális menürendszert a főlapra helyezni, mivel a weblap különböző tartalmi elemei jól körülhatároltak és önmagukban is jelentős tartalmat alkotnak. Ezek a következők:

– Main – Főoldal (erre kattintva mindig a főlapra jutunk)

– Photos – Fotók

– Articles – Cikkek

– Forums – Fórumok

– Users – Felhasználók

– My Photosig – Az én Photosig-em (Saját beállításaim)

Ezek bármelyikére kattintva megváltozik, újragenerálódik a második szintű vízszintes menüsor.

Következő vízszintes menüsor a legtöbb oldalon általában annak működésével kapcsolatos linkeket tartalmaz. Ez ebben az esetben is így van, kiegészítve egy plusz linkkel, amelyre kattintva más, esetleg konkurens weblapokra mutató hivatkozásokat találunk!

– Main – Főlap

– News – Újdonságok

– Statistics – Statisztikák

– Surveys – Körkérdések

– About – Az oldalról

– Terms – Használati feltételek

– Privacy – Személyes adatok biztonsága

– Advertising – Hirdetés

– Links – Linkek

– Help – Segítség

Ez alatt, a szokásos három hasábos oldalszerkezetet találjuk. A bal oldali hasáb egy üdvözléssel kezdődik. Ez nagyon fontos minden oldalon. A számítógép személytelenségét ellensúlyozni kell valamiféle személyes elemmel. Ilyen lehet egy üdvözlés, humor, a weblap készítőjének bemutatkozása, illetve felület biztosítása, hogy a weblap weblap látogatók is bemutatkozhassanak. Az üdvözlés után a bejelentkező modul található. Ha már bejelentkezet a látogató (regisztráció szükséges), akkor itt saját nevét látja. A bejelentkezett látogató neve szintén állandóan megjelenik a második vízszintes menüsoron, jobbra rendezve. A következő modul a weblap népszerűsítését szolgálja. Az weblap készítője arra buzdít bennünket, hogy adjuk meg egy barátunk nevét és e-mail címét. Ezután a rendszer automatikusan egy előre elkészített e-mailt küld a megadott címre.

Középen a fent említett három fotó miniatűrje látható. Felette a fotók készítőjének neve, összesített pontszáma (melyről később lesz szó). A fotók egyik oldala sem nagyobb 125 pixelnél. A három fotó alatt egy link található, melyre kattintva a fotós összes többi a Photosig-en megtalálható fotója megtekinthető.
Ez alatt két blokk található. Az első fejlécén egy kérdés látható „What is photosig?” Mi is a Photosig? És alatta a weblap egymondatos, rövid bemutatása. Ettől jobbra, a második blokk fejlécén a következő olvasható: „What can I do here?” Mit lehet itt csinálni? Ez alatt a válasz, amely egy a weblap használatát oktató lapra kalauzolja a látogatót.

A jobb oldali hasábot teljesen kitölti egy felhőkarcoló formátumú szalaghirdetés. Valószínűleg ez a legértékesebb felület a weblapon, mivel a hirdetők mostanában kezdenek elfordulni a weblap tetején található 468*60-as méretű hagyományos bannerektől. Fontos, hogy ne legyen túl sok grafikus elem a weblapon, mivel az rontja a hirdetések hatékonyságát1)Robin Zeff, Brad Aronson – Reklám az interneten. Valószínűleg ezért szerepel csak három fotó a weblap felső részében. Hirdetéseknél szintén fontos, hogy azok ne tartalmazzanak 5-7-nél több új információt, mivel ennyi az, amennyit az ember egyszerre tudatosan észlelni és memorizálni képes. Tehát itt 5-6 főinformáció található: logó, felső 468*60 méretű banner, 3 fotó középen, egy 120*60 méretű banner a jobbszélen.

A további tartalom csak lefelé görgetve érhető el. Ez egy mára általánossá vált megoldás, hogy a weblapok lefelé túlnyúlnak a képernyőn. A weblap weblap látogatók többsége észre sem veszi, hogy görget. Ez tapasztaltabb felhasználóknál nem is tudatos, csak úgy történik velük. Azonban sokan vannak, akik nem szeretnek görgetni2)Robin Zeff, Brad Aronson – Reklám az interneten.
Lejjebb tehát a „Photo KnowHow” című rovat rövid bemutatóját találjuk. Ez egy új tartalom a weblapon és abból áll, hogy a LIFE Magazin fotósa minden nap elemez egy fotót a feltöltöttek közül.

Még lejjebb tizenöt újabb fotót látunk, melyeket véletlenszerűen választ ki a weblap szoftvere, és jeleníti meg a főlap ezen részén. A program a következők alapján válogatja ki, és jeleníti meg itt a fotókat: mennyire új a fotó, a weblap weblap látogatók –az adott pontok alapján– milyennek találták azt.

Még lejjebb haladva, utolsó tartalomként szerepelnek az újdonságok. Érdekesség, hogy a hírek a weblap legalján jelennek meg. Ez ellentétes minden gyakorlattal, ugyanis a hírek mindig a weblap elején a felső régióban jelennek meg. Itt a weblap működésével kapcsolatos információkat találunk.

A vízszintes menüsor második elemére, a „Photos”-ra (Fotók) kattintva megváltozik a második vízszintes menüsor és a weblap többi része is. A vízszintes menüsor elemei a következőkre váltanak: Fotók (a második vízszintes menüsor első eleme mindig megegyezik az elsőből lehívottal), Keresés, Feltöltés, „Last Chance Critic” – Utolsó esélyű Kritika (Itt a rendszer regisztrált felhasználói egy csoportja vállalja, hogy kritikát ír egy fotóról, amiről még senki sem írt, és ezért különleges szolgáltatásokban részesül. Erre azért van szükség, mert a Photosig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bármely fotó legalább három kritikát kapjon.), Tudásbázis, Segítség.
Az alsó főrész függőlegesen két hasábra osztott. Jobb oldalon a miniatür fotók, bal oldalon egy menüsor található. Itt a linkek a Photosig adatbázisához kapcsolódnak. Le lehet kérni a legtöbb pontot kapott fotókat, a legkevesebb pontot kapottakat, a legtöbbet és legkevesebbet meglátogatottakat, a legutóbb és legrégebben meglátogatottakat, azokat melyekre a legtöbb és a legkevesebb kritika érkezett, a legtöbbet és a legkevesebbet vitatottakat, az elhanyagoltakat, és véletlenszerűen is meg lehet tekinteni fotókat. Böngészhetünk a fotók között fotográfusok, kategória, feladat, használt film, formátum, használt fényképezőgép vagy szűrő szerint is.
A cikkek rovatban különböző témákban találunk színvonalas írásokat, mint: a fotográfia üzleti része, portré, divat, terméktesztek és oktatás. Minden cikkre, ugyanúgy, mint a fotókra, szavazni is lehet.

Fórumok: Rengeteg fórum indult a weblapon, azonban, mivel minden „beszélgetés” a fotók alatti területen folyik ezek a fórumok jelentősségüket vesztették és elnéptelenedtek. Ennek egy másik okát is látom: a fórumrendszer nem eléggé felhasználóbarát. Ez alatt azt értem, hogy egyszerre csak egy hozzászólás tekinthető meg. A következő megtekintéséhez kattintani kell. Ez a fejlettebb fórumrendszerekben a következőképpen működik: a látogató beállíthatja, hogy egy oldalon hány hozzászólást akar látni (az alapbeállítás általában 30 vagy 50), majd megjelennek az üzenetek. Ha megtelik egy weblap, a rendszer linkeket generál, melyek a megtelt lapokra vezetnek, de először mindig az új hozzászólások jelennek meg.

Felhasználók menüpont: Mivel az oldalnak rengeteg regisztrált felhasználója van, köztük a baloldalon megjelenő ABC-n keresztül böngészhetünk. Bármely betűre kattintva jobb oldalon megjelenik az adott betűvel kezdődő felhasználók nevének listája. A nevekre kattintva megjelenik a felhasználók portfolió nyitóoldala.
Itt a második vízszintes menüsorból a weblapon regisztrált fotográfusokat és a cikkek íróit is elérhetjük. Lekérdezhetjük, hogy mely felhasználók aktívak éppen az adott pillanatban. Ez általában 1000 körüli.

„My PhotoSIG” – Saját beállítások. Itt írhatunk magunkról bemutatkozást, beállíthatjuk, hogy csak bizonyos pontszámot elért fotókat akarunk látni, portfoliót készíthetünk, gyűjthetjük a weblapon látott fotók miniatűrjeit (kedvenc fotók), kedvenc weblapokat, felhasználókat, portfoliókat is elmenthetünk.

References   [ + ]

1, 2. Robin Zeff, Brad Aronson – Reklám az interneten
Kategória: Weblap diplomamunka